Első kalandom a gyúrt tésztával

Az első kalandom a gyúrt tésztával egy csendes vasárnap délután kezdődött, amikor elhatároztam, hogy nem zacskóból, hanem saját kézzel készítem el az ebédhez a tésztát. Ez a pillanat egyszerre volt izgalmas és kicsit félelmetes. A TÉSZTA világa távolinak és kissé misztikusnak tűnt – egészen addig a délutánig, amikor elhatároztam, hogy saját kezemmel készítem el.

A konyhaasztalon ott várt a liszt, a tojás és egy csipet só – meglepően kevés hozzávaló ahhoz képest, milyen varázslat születhet belőlük.  

A lisztből kupacot formáztam a deszkán, a közepébe mélyedést készítettem, és beleütöttem a tojásokat. Az első mozdulatok még bizonytalanok voltak. A tészta ragadt, szétcsúszott, nem akart összeállni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán mégis egyszerűbb lenne visszatérni a boltban kapható változathoz. Aztán lassan történt valami.. Ahogy egyre kitartóbban gyúrtam, az anyag engedelmesebbé vált. Meglepett, mennyire meditatív érzés volt ez az ismétlődő mozdulatsor – mintha minden feszültséget bele tudtam volna dolgozni a tésztába. 

Amikor végül kinyújtottam és metéltre vágtam, büszkeséget éreztem. Nem volt tökéletes.. néhol vastagabb, máshol vékonyabb lett, de a sajátom volt, az ENYÉM, az ÉN alkotásom. 

 A főzés után az íze egészen más volt, frissebb, teltebb, élőbb, valami ismerős íz a múltból, amit áthoztam a jelenbe.. és talán innen viszem tovább a jövőbe gondoltam.. 

Tehát az első közös kalandunk a gyúrt tésztával megtanított arra, hogy néha érdemes lelassulni, és a legegyszerűbb alapanyagokból valami egészen különlegeset alkotni. A tésztagyúrás számomra már nem csupán főzés, hanem egyfajta alkotó élmény is, a szenvedélyemmé vált. 

Azóta más szemmel nézek egy tányér tésztára: tudom, mennyi türelem és szeretet rejtőzik benne.